Gondolnád, hogy 34 féle vendéglátóegység létezik hazánkban? Bizony, 34 különböző, amelyeken kívül még a zenés szórakozóhelyeket és a munkahelyi vendéglátást is megkülönböztetjük. Nem véletlen, hogy hazánkban ennyire szigorú feltételei vannak a vendéglátóegységek nyitásának.
Ha ilyesmin töröd a fejed, jó, ha idejében felkészülsz mindenből és mindenre.
A vendéglátóegység nyitásának első lépései
Nem elég csak
- felmérni a környéken a terepet,
- kiszemelni a vendéglátóhelyed épületét,
- esetleg tanulmányozni az eddigi forgalmat, vagyis
- piackutatást végezni,
- otthon kell lenni a vonatkozó jogszabályokban is.
Legalább egy kicsit. Mert a kormányrendelet nagyon sok mindenre kiterjed és számos feltételhez köti a vendéglátóegységek nyitását:
- a szakmai képzettségekre, vagyis hogy kinek milyen végzettséggel kell rendelkeznie az adott vendéglátóhelyen,
- a különböző engedélyekre,
- a berendezésekre,
- a biztonságra,
- a működtetésre,
- a munkavédelemre
- és persze ezeken belül is számos dologra.
Mielőtt meggondolnád magad, az a jó hír, hogy ebben az önkormányzat és számos szakértő is segíthet. De jó, ha tudod, hogy az OKJ Akadémia vendéglátó tanfolyamain erre is felkészítünk. Érdemes tehát nyitás előtt kiképezned magad, hogy valóban profi módon kezdhess neki az üzleti életednek.
Addig is összeírtuk, melyek lesznek a legfontosabb teendőid a vendéglátóegységed nyitásánál.
A vendéglátóegység nyitásának engedélyeztetése
Sajnos nem mondhatjuk, hogy nem lesz dolgod, mert bizony soklépcsős folyamatról van szó. De ahogy fent is jeleztük, ha nem akarsz te magad engedélyek után rohangálni, rábízhatod az egészet a helyi hatóságokra, vagyis az önkormányzatra is. Úgyis náluk kell kezdeni:
- Engedélyt kell kérni az illetékes önkormányzattól a nyitáshoz.
- Be kell jelenteni a kereskedelmi tevékenységet, a nyitvatartást, és természetesen minden olyan személyes adatot, amelyet kérnek.
- Fel kell keresni (vagy kerestetni) a tűzoltóságot, a rendőrséget, a NÉBIH-et, a Fogyasztóvédelmet, az ÁNTSZ-t. Ők fognak kijönni ellenőrizni, szemlézni, és ha mindent rendben találnak, a különböző engedélyeket kiállítani. Ezekkel önmagukban persze még nem nyithatod meg a vendéglátóhelyedet, de nélkülük biztosan semmiképp.
- Rendelkezni kell közműnyilatkozatokkal is, vagyis hogy a helyiség víz-, gáz-, áramszolgáltatása megfelelő. Adott esetben még a vízminőséget is ellenőrizni kell.
- Készíteni kell műszaki leírásokat, elrendezési rajzot, és minden olyan dokumentációt, amely a HACCP-rendszerhez szükséges.
- Ráadásul nem úszható meg a munkavédelmi szabályzat sem.
A vendéglátóegység alapdokumentumai
A Kávézónyitás feltételei című írásunkban már összeszedtük a legfontosabb dokumentációk listáját, de ismétlés a tudás anyja. Összefoglalva tehát a következőkre lesz szükséged:
- Önkormányzati regisztráció
- NEBIH-engedély
- ÁNTSZ engedély
- Tűz- és érintésvédelmi engedély
- HACCP rendszer
- Kémiai kockázatbecslés dokumentáció
- Munkavédelmi kockázatbecslés
Alkalmazottak esetén
- Megfelelő szakmai végzettségeket igazoló papírok
- Egyéni védőeszköz-szabályzat
- Az orvosi vizsgálatok rendjének szabályzata
- Anyaghányad-nyilvántartás
Ha minden rendben, és kezedben van az ÁNTSZ- és NÉBIH engedély is, az illetékes jegyző kiadja a működési engedélyt.
Onnantól kezdve már minden csak a te kezedben lesz. A vendéglátóegységed sorsa is. Rajtad áll, hogy felvirágoztatod-e vagy sem. Amennyiben biztosra akarsz menni, jelentkezz hozzánk a Vendéglátó-üzletvezető tanfolyamunkra.