A konyhán belül számos pozíció létezik, melyekről a laikus éttermi vendég jó eséllyel nem is tud. Azonban azok akik a szakács szakmát szemelték ki maguknak mint kereseti lehetőség, érdemes tisztában lenni a konyhán belüli hierarchiával. Emiatt a séf és szakács különbségek mindenképp érdemelnek néhány szót, hiszen merőben más a két pozícióhoz szükséges kompetencia, mellyel betölthető az adott pozíció. Az alábbiakban ezekről a különbségekről olvasható rövid összefoglaló.
Szakács munkaköre
Az alapvető különbségek megértéshez az utóbbi érdemes megjegyeznünk: Minden konyhafőnök szakács, de nem minden szakács konyhafőnök.
A szakács egy tágabb fogalom, amibe beletartozik, a pizzakészítő szakács, a melegkonyhai szakács, a hidegkonyhai szakács és a hajószakács is. A szakács feladata, hogy előkészítse és megvalósítsa a napi ajánlatban, menüben lévő ételeket.
A mindennapi munka során a konyhán is vannak különböző részlegek,-szekciók, melyekre a szakácsokat elhelyezik. Szakmai nyelven ezeket a részlegeket pályáknak szokás hívni: köret pálya, szószos pálya, desszert pálya, hideg pálya, húsos pálya. Egy adott pályán a konyha méretétől függően akár több szakács is dolgozhat, és minden pályának van egy adott vezetője, aki a saját munkáján felül a beosztottjaiért is felel.
Séf munkaköre
A séf, vagy más néven konyhafőnök feladata a konyha egészének az irányítása. Ő felel azért, hogy napi szinten minden tökéletesen, zökkenőmentesen működjön. Ő osztja be az embereket a különböző pozíciókba, ő állítja össze a konyhai csapatot. Kisebb konyhák esetén ő maga is dolgozik, tálal, főz, új ételeket talál ki, egyeztet a pincérekkel, és megoldja a munkavégzés során felmerülő problémákat.
A konyhafőnök vezethet egy adott konyhát, vagy egy cégcsoport összes éttermét is. Több 10 éves munkatapasztalat szükséges, mire valaki elérheti ezt a pozíciót. Erre azért is van szükség, mert a séf munkaköre egy bizalmi munkakör. Ugyanis az étterem tulajdonosok olyan nagy tapasztalattal rendelkező szakemberekre szeretik bízni az éttermek vezetését, akik minden helyzetben képesek jó döntéseket hozni, és a cég érdekeit képviselik.
Ennek fényében a séf egyeztet a tulajdonosokkal, a beszállítókkal, kalkulációkat, menüket készít. Emellett pedig igyekszik arra törekedni, hogy a legjobb áron, a legjobb minőségű alapanyagokkal tudjanak dolgozni. Az ebben a munkakörben dolgozók felelősek a konyha gazdaságos működéséért, ezért már sokkal inkább menedzseri, mintsem konyhai feladatokat lát el.
Különbség szakács és séf között
Jól látható tehát, hogy a két munkakör merőben különbözik egymástól. Az alábbiakban a két pozíció feladatait részletezzük.
Szakács feladatai
Hosszú idő és rengeteg munka, mire valaki kvalifikált szakáccsá, majd az idő múlásával, rengeteg siker és még több kudarc után séffé, vagyis főszakáccsá, konyhafőnökké válik.
Egyszerű, hétköznapi szakácsnak tekinthető az, akinek gyakorlatilag a mosogatón és a tanulókon kívül mindenki más a felettese. Szakács tehát lehet egy frissen végzett tanuló, aki még a szakmai tapasztalatnak is híján van, de lehet egy olyan idősebb, tapasztaltabb szakács is, aki nem szeretne vezető pozícióba kerülni, az azzal járó plusz feladatok és nehézségek miatt, mert ő csak a főzéssel szeretne foglalkozni.
Önálló döntéseket a szakácsok nem hozhatnak, nem változtathatnak meg recepteket és bármit is készítenek, azt kötelesek bemutatni a felettesüknek. Emellett különös figyelmet kell fordítaniuk a munka során saját és környezetük tisztaságára, illetve a gazdaságos anyagfelhasználásra és a főzés során a séfek által megírt kalkulációkra is.
Séf feladatai
A séf, vagy másik nevén konyhafőnök, végzettségét tekintve ugyan szintén szakács, ám sok esetben ezen túllépve inkább már mesterszakács. Feladatait leginkább az határozza meg, hogy milyen jellegű és méretű konyhában is kell tevékenykednie.
Egy magas színvonalú étteremben a séf szervezi beosztottjai feladatait, kóstol, összeállítja a menüt, a napi ajánlatot. Ugyanakkor részt vesz az ételek elkészítésében, megfelelő ízesítésében, fűszerezésében is és nem utolsó sorban azok színvonalas tálalásában.
Ezen felül felelősséggel tartozik az adott vendéglátó egység tisztaságáért, az ételek megfelelő színvonalú elkészítéséért, az alapanyag-szükséglet kiszámításáért.
A séf mindennapjaiban az alábbi feladatokkal kell szembenéznie
- A legfontosabb a konyha önálló vezetése, beleértve az előkészítő feladatok meghatározását, megtervezését.
- Összeállítja és megtervezi az étlapot, valamint az ételek eladási árát meghatározza, kiszámolja.
- Nyilvántartja a készleteket. Felméri a meglévő készleteket, a szükséges nyersanyagokat, alapanyagok ellátását biztosítja
- Megszervezi, koordinálja, ellenőrzi a vele együtt dolgozó szakácsok és konyhai kisegítő személyzet munkáját, valamint a munkatársak betanítását.
- Felügyeli az ételek megfelelő elkészítését.
- Felügyeli a konyha tisztaságát. Fenntartja és szigorúan fenntartatja a konyha tisztaságát.
- Felel a munkavédelmi előírások betartásáért.
Összegezve:
A szakács tehát a konyhai folyamatokban az egyszerűbb feladatok ellátásért felel és a meghatározott értelek elkészítéséért. Ezzel szemben a séf, már sokkalta inkább koordinátornak tekinthető a konyha berkein belül, akinek komoly szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie és logisztikai és gazdasági ismeretekkel is fel van vértezve.
El szeretnél indulni a séf pozíció felé vezető szamárlétrán? Első lépésként gyere, és szerezd meg a szakács OKJ végzettséget nálunk! Kiváló gyakorlati oktatókkal, remekül felszerelt tankonyhával várunk.